Az utolsó 2009. február 25-én esett meg, azóta a feledés homálya emészti.
Visszaolvasva imádom azt a fantasztikusan kreatív, ízes fekete humorral operáló ijedt első éves egyetemistát, aki én voltam.
És gyűlölöm az életem egyes részeit, melyek mai napig nem változtak, és szarabbnál szarabbak lettek...
Mit lehet csinálni?
Az élet szar.
Igen.
És nem lesz jobb.
Csupán idővel olyan rezignáltság vesz erőt fiatal agyunk és lelkünk egészén, hogy ezen dolgok borzalmassága már napi rutinná alacsonyodik elkövetkező napjaink, hónapjaink és éveink sokaságára, meg sem rebben szemünk, ha szemünk láttára ennek-annak átvágja torkát az élet, sőt!!! Az lenne furcsa, ha nem tenné meg.
A legnagyobb baj jelen elmélkedésemmel, hogy nem érzem magam pesszimistának.
Sokkal inkább, mintha realista lennék....
Napi feladatod (minden napra): észrevenni a nap végén a napodban a jó dolgokat, és ezeket mindig újra kell játszanod a fejedben. Ez segíteni fog. :)
VálaszTörlésIgenis értettem! :)
VálaszTörlésAmúgy nem ilyen rossz a helyzet, többnyire vidáman tengetem a napokat, de néha tényleg kegyetlenül reménytelennek érzem a dolgokat.
Aztán lefekszem aludni, és reggel csokit eszek, így minden jobb lesz. :)